Bölcsek KöveA bölcsek köve (lapis philosophorum) az „ultima materia”, az alkimisták által végrehajtott kémiai reakciók képzeletbeli végterméke, mellyel többek között aranyat is lehet készíteni. A Bölcsek köve az alkimisták szerint képes bármely anyagot arannyá változtatni, visszaadni a fiatalságot, örök életet biztosítani.
Hermione Granger végül kitartó nyomozás után rájön, hogy Nicholas Flamel alkimista, Dumbledore-al közreműködött egy ideig és ebből arra következtet, hogy a kincs amit a harmadik emeleti tiltott folyosón őriznek, az csakis a Bölcsek köve lehet. Arra is rájönnek, hogy Voldemort a kő segítségével akarja visszanyeri rég elvesztett hatalmát.
Végül Harry-jez kerül a kő, így Voldemort elbukik. Dumbledore és Flamel pedig úgy határoznak, a Bölcsek kövét megsemmisítik, nehogy Voldemort újból megpróbálja megszerezni.
3.-ik emelet
A Titkok KamrájaA kamrát (amely később a Titkok Kamrája nevet kapja) Mardekár Malazár, az iskola egyik alapítója építette meg, még távozása előtt, a másik három alapító (Griffendél Godric, Hugrabug Helga, Hollóháti Hedvig) tudta nélkül. Malazár szándéka az volt, hogy a kamra maradjon zárva, amíg el nem jön az ő méltó leszármazottja, aki megtisztítja az iskolát a mugli ivadékoktól. A Titkok Kamrát csak olyan ember képes kinyitni, aki beszéli a kígyók nyelvét, vagyis párszaszájú. Ennek oka, hogy a szörny, amely a mugli származású diákoktól hivatott megszabadítani az iskolát egy ősi kígyófaj, egy Baziliszkusz, amely akár 100 évig is elél.
A kamrát először Tom Rowle Denem nyitotta ki hatodikos korában. Kiengedte a benne baziliszkuszt, amely halálos pillantásával megölte Hisztis Myrtle-t. Tom Denem Rubeus Hagrid óriáspókjára fogta a gyilkosságot, ezért Hagridot eltávolították az iskolából. Maga Denem pedig bezárta a karmát, mivel túl nagy volt a veszélye, hogy esetleg lebukik.
A Titkok Kamrájának bejárata a második emeleti lányvécéből nyílik, ahol Hisztis Myrtle szelleme kísért.
A Titkok Kamráját a második alkalommalm 50 évvel később, a Voldemort irányítása alatt álló Ginny Weasley nyitotta ki. Harry Potter lement a Titkok Kamrájába, hogy kiszabadítsa Ginny-t, amelynek során megküzdött a Baziliszkusszal és le is győzte őt.
A hetedik kötetben Ron Weasley és Hermione Granger mentek le a kamrába a baziliszkuszfogakért, hogy meg tudják semmisíteni a maradék horcruxot.
2.-ik emelet
A Halál EreklyéiValamikor a középkor folyamán bekerül a mágusköztudatba három olyan tárgy létezése, amelyek összefoglaló néven a Halál ereklyéi nevet viselik. Az ereklyék eredeti tulajdonosai három fivér volt: Antioch, Cadmus és Ignotus Peverell. A három ereklye az (elvileg) legyőzhetetlen Pálcák Ura, a holtakat (állítólag) visszahozó Feltámadás Köve, valamint a Láthatatlanság Köpenye. A két utóbbi ereklye hollétéről semmit nem tudni, de a Pálcák Ura az évszázadok során fel-felbukkan: csakis úgy talál új gazdára, ha az valamilyen módon legyőzi az előző tulajdonost. Úgy tartják, hogy aki egyesíti az ereklyéket, az a „halál urává” válik. A legtöbb varázsló és boszorkány puszta kitalációnak tartja az ereklyék létezését, de néhányan hisznek benne, és adott esetben egész életüket a keresésnek szentelik.
Végül kiderül, hogy a Feltámadás Köve Mardekár Malazár utódjának a gyűrűjében foglal helyet, a Láthatatlanság Köpenye a Potter családhoz kerül, a Pálcák Ura pedig Albus Dumbledore birtokába jut, amikor egy párbajban legyőzi a pálcát birtokló fivért.