Lassan, és bizonytalanul megemeltem a fejemet, de épp úgy, hogy lássak valamit a szobából is. Nem sok minden látszott a nagy sötétben. Olyan... homályos volt minden. Ijesztő. Egy pillanatig a hideg végigfutott a hátamon. Éreztem, ahogy apám feláll mellettem, de el is küldte Őt a Nagyúr. Ajaj. Egyedül maradtam. Semmi segítő kéz. De bátornak kell látszódnom. Nem szabad, hogy a félelem kiüljön az arcomra. Akkor akár... meg... is ölhet a Nagyúr. Azt pedig szeretném elkerülni. Fiatal vagyok, és élni akarok. Habár ha megkapom a halálos átkot, az az apám hibája lesz, hisz Ő rángatott bele ebbe az egészbe. Nem igazán az volt a legnagyobb vágyam, hogy halálfaló legyek, de ha kell, hát kell, bánom vagy nem bánom, nincs más út. Senki sem maradhat pártatlan, az szent, és mindenki a győztes oldalon akar állni. Sokan azt mondják, hogy Harry Potter ismét győzedelmeskedni fog, viszont a másik, a sötét oldal meg van arról győződve, hogy a Sötét Nagyúr erősebb lesz, mint eddig még soha. És nekem mellette a helyem, de ezt csak a szüleim állítják. Valahogy én sehova sem vágyom, nem hiába. Nekem az élet az első. Aztán jöhetnek a világ és a Minisztérium gondjai és bajai, holott engem nagyon hidegen hagy.
Visszatérve a Nagyúr megkérdezte, hogy be akarok-e állni. Ezt jól begyakoroltuk édesapámmal. Felnéztem rá, és a fekete csuklya alatt pirosan izzó szemek meredtek reám, s egy fal fehér kéz nyúlt felém. Nem tudtam mit tegyek, így hát az apró mancsomat a Nagyúréba helyeztem, s a segítségével felálltam.
-Igen Nagyúr, mindennél jobban!
Feleltem neki lágy hanggal, ahogyan még sosem szólta senkihez. Mint apám. A hangom a megjátszott akarttól csengett, ami az én szemszögemből igen meggyőzőnek tűnt. Ezt a hangnemet igen ritkán vetettem be, akkor, amikor igazán akartam valamit, mint most: élve hazajutni!

Az elhagyott ház belseje, hideg volt de én nem fáztam. Fekete köpenyem most a hátamhoz simult, ahogy egy helyben álltam, bal kezemben a pálcámat forgattam és gondolkodtam. Naginin. Hogy fogom feltámasztani? Ez nekem nem lenne gond, mert megtalálom majd a módját, csak idő kérdése, de addig mit kezdjek? Nagyon kevesen tudják, hogy nem haltam meg amikor Potter , a Kis Túlélő csak kimondott egy lefegyverző bűbájt. De ezen elmélkedni nem helyénvaló.. Nincs miért, mert ha majd újra gyűjtök egy nagy sereget, tele olyanokkal akik az én eszméimet vallják, akkor legyőzöm Pottert és a pereputtyát, és ezt valahol el kell kezdeni.
Az íróasztalomhoz léptem, halk nesztelen léptekkel jutottam oda. A legfelső levélre tettem a kezem. Márki volt nyitva. A zöld Parkinson pecsét fel volt tépve, varázs által. A kézírás szálkás volt, dőlt betűk szabálytalan formálása. Kérvény. Parkinson ide fogja hozni a lányát, hogy legyen halálfaló.. Egy aranyvérű férfi akinek lánya van, mért akarja gyermekét ilyen sorsra juttatni, mért nem adja előbb feleségül, hogy egy aranyvérű fiú gyermeket szüljön... Beteg egy eszmejárás ez..
Lassan közeleg az este hét óra már lassan megérkeznek. Én kértem, hogy ekkor jöjjenek, éjszaka gyanús lett volna ha berepülnek egy erdőbe!
Nesztelen léptekkel haladtan az ajtóhoz, majd egy pálcamozdulattal tártam ki az ajtót. A csuklyát a fejemre húztam, és kiléptem. Pont akkor landolt a női és a férfi a földön. Rögtön térdre ereszkedtek. Én lenézően, és fölényesen léptem hozzájuk közelebb és az idősebb Parkinsonra néztem.
-Elmehet!- Suttogtam és intettem Mr. Parkinsonnak, hogy távozzon. Majd értesítem, ha jönnie kell, és nem akarom, hogy itt lábatlankodjon, mint egy házimanó. Mikor a férfi eltávozott, és alakja elveszett az ég felhői között, a lányhoz léptem, és kezem felé nyújtottam. Fehér kezem szinte világított az alkonyban. Ránéztem és lágy sziszegő hangon, halkan szóltam hozzá.
-Mondja csak ms. Parkinson tényleg be akar állni halálfalónak??- A csuklya eltakarta az arcom, legfeljebb scak a piros szemem láthatta, azt, hogy halványan, de igazán érzelemmentesen elmosolyodtam azt nem láthatta.

Már vagy egy hónapja, hogy az apám nem szállt le rólam, aludni sem hagyott. Egyszerűen kikészített azzal, hogy álljak be halálfalónak. Mondtam neki, hogy még korán van, habár nem igazán állnék be én is oda, de nem. Mára "kért időpontot" a Nagyúrnál. Valahova a Godroc's Hollow-i erdőbe kell mennem, egy elhagyatott házba. Még sosem jártam ott, de a neve hallatán nem is igen mennék oda önszántamból.
Nos, mikor kiléptem az ajtón, egy kicsit elkezdtem félni. Mikor seprűre ültünk, azt hittem, leesek. Majdnem így is lett, szerencsére megkapaszkodtam jól. Elértük a varázslófalut. Az úton sétálva egyre jobban azon agyaltam, mi lesz majd, ha elrontom...
-Izgulsz?
Kérdezte komor hangom apám. Kiléptem a gondolatok világából, és a választ szedtem össze a fejemben.
-Abszolút nem.
Füllentettem magabiztosan. Persze, hogy izgulok, sőt, félek, de ezt neki nem mondhatom meg, mert a végén még belekezd a kis monológjába...
Hamarosan egy sötét házba érkeztünk, ahol síri csend volt, s hirtelen apám lerántott a földre, velem együtt.
-O, Sötét Nagyúr.
Mondta apám olyan hanggal, amit én soha életemben nem hallottam tőle.
-Parkinson vagyok. A lányom, Pansy, halálfaló szeretne lenni. Befogadná, Nagyúr?
Folytatta ugyan azzal az áhitattal, mint az előbb. Én csendben térdeltem a földön, és a padlót néztem.

°O° A Sötét Nagyúr °O°

* Micsoda erő! Még életemben nem éreztem ehhez foghatót. Bár ez nem is csoda, főleg, ha belegondolunk, a Nagyúr maga is egyedülálló! Nincs még egy hozzá hasonló ember a Földön, sőt, Ő maga már nem is teljesen halandó. Hisz melyik gyarló ember volna képes feltámadni, s mégsem halni meg többször egymás után? Erre senki földi halandó nem képes, hiába is próbálkoznának! Ez a képesség, ez a hatalom, ez a mérhetetlen erő csak annak adatik meg, akik kellő becsvággyal, ravaszsággal és céltudatossággal rendelkeznek; mert el akarják érni …
Csak kevesekben van meg a szükséges tulajdonságok armada, s még kevesebben vannak azok, akikben a túlélési ösztön is dolgozik! Túl élik, mert uralkodni akarnak, mert övék a győzelem, a csontjaikban, a zsigereikben érzik, de ezt még meg kell mutatniuk a világnak! Még nem csüggedhetnek, mert az ember életében az mutatja, hogy elért valamit, ha irigyei pálcát rántva várják őt minden sarkon. Az emberi lélek fegyvere az irigység, a gyöngeség jele. A Nagyúr nem gyengült el soha, talán ezért is ilyen hatalmas! Ilyen elemi erejű, ilyen óriási!
Való igaz, nekünk, mágusoknak uralkodnunk kell a muglik fölött! Ezért rendeltettünk, s Ő pedig azért, hogy mifölöttünk álljon! A Nagyúr mindenkinél több, neki a varázslók trónján a helye, a muglik porladozó csontjain. Úgysem érdemesek többre!
Pillantásom mérhetetlen tettre készségről, áhítatról árulkodott, mikor a Nagyúrra pillantottam, nem is beszélve az elhivatottság ösztönös érzéséről. Mióta csak az eszemet tudom szolgálom Őt, a bizalma irányomban sosem lankadhatott, hiszen leghívebb, legalázatosabb kegyeltje voltam … és vagyok is! Az Ő támogatásával jött létre a házasságom Rodolphus Lestrange-dzsel, az Ő kívánságára jöttem ezúttal is. Mert hívott. Mert szüksége van rám! *
- Megteszek mindent, amit csak kívánsz, Nagyúr! * mondtam fogadkozva, majd bátortalanul, de még egy kicsit elmozdítottam a lábam, s így már fel tudtam volna állni, ha akarok. De nem … óh dehogy! Én nem vagyok olyan botor, mint az a semmirekellő Malfoy! A fia sem különb nála semmivel. Bár csak oda vesztek volna, bár csak sárkány perzselte volna porrá őket abban a percben, mikor megtagadták az eszmét, mindünk Parancsolóját!
Ahogy ott térdepeltem azonban eszembe ötlött még valami, amire feltétlenül meg kellett keresnem a választ. Hiszen, ha apja-fia vére ily’ egyetértésben létezhet egy vénában, akkor mi garantálja a szerepeket? Mert hát mennyivel egyszerűbb elrabolni egy tehetetlen csecsemőt, mint megbűvölni egy képzett varázslót? Nem félek! Erről szó sincs, de James Potter vére már elhasználódott. Sokszor süvített már át az erein, a Nagyúrnak viszont valami tökéletesen újra van szüksége, ami maximális erőt, védelmet nyújt számára! Az unokatestvérem vére pedig … Sirius nem érdemes ilyen kegyre! Pfúj!
Csak azt nem tudtam, miképp kérdezzek rá erre … *


// Bocsáss meg, hogy eddig várattalak. //

Bella bocsánata mit sem változtatott azon, hogy meg merte kérdőjelezni a tervemet. Féregfark ostobaságból kérdezte meg ugyanezt, akkor legalább is ezt hittem, aztán kiderült, hogy mégis féltette a gyereket, meg is kapta a büntetését miatta, a "saját" keze végzett vele. De ez már nem számít, sokkal inkább az, amit Bella mond és ahogy mondja. A megkérdőjelezéstől kezdve, úgy döntöttem fokozott megfigyelés akarom tartani az elméjét, hogy ezt megakadályozzam. Szerencsére semmilyen erre utaló jelet nem láttam az érzelmeiben, és úgy láttam Oklumenciát sem alkalmaz velem szemben. Sokkal inkább más okból választotta, amit szavakban is kifejtett.
-Persze,hogy emlékszek rá! Az áruló testvére, ő aki éveken keresztül úgy emlegettek, mint aki szintén halálfaló. Nos igen, ő is lehetett volna az, a varázsláshoz is elég jól értett, a testvérétől Végül is igen, ő is megfelelő, hiszen a Black család sarja, és aranyvérű,de előtte tudnom kell, hogy a családfád mennyire áll közel a Gomoldokéhoz, vagyis az őseimhez. Amennyiben a Pottereknél is közelebb vagytok, akkor talán fontolóra vehetem az ötletedet. -mondtam neki egy kissé idegesen. Persze tudtam, hogy hiúságból ajánlotta őt, hiszen a Black család tagjaként térnék így vissza. De valóban meggondolandó, hiszen a Black család sokkal erősebb volt, mint a Potter, jobban is ügyeltek a vérvonal tisztaságára, és maga Sirius is, elég jó varázsló volt, nem hiába hitték el róla az emberek, hogy halálfaló. És a legjobb dolog benne az, hogy az árulás miatt legalább akkora nagy ellenség mint a teljes Potter család. Viszont a vérvonal kérdéses, jó lenne tudni, hogy elég közel vannak-e a Gomoldokhoz. De erről majd értesít. Közben feltűnt, hogy Bella megpróbál szerényebben viselkedni velem szemben, amit jól is tesz.Elég kevés ember próbált meg meggyőzni engem valamiről, amit elterveztem.De azokból már egy sem él, így talán megbocsátok neki. A szerény szavak persze nem hatottak meg, de hogy felajánlja szolgálatait, így valamicskét enyhül a dühöm.
-Nos Bella először is szükség van az eredeti pálcámra, és a testem "földi" maradványaira is szükségem van. Hozd el nekem mindkettőt. Ez a pálca nem túl jó, amit most használok, de Olivandernek hála tudom mit kell tenni vele. Ezek után jön a főzet elkészítése. Szükségem hozzá egy sárkány szívére, és a pikkejére is. Ezenkívül Nagini mérgét, vagy egy hasonlóan erős kígyó mérgére is szükség lenne, sisakvirágra, egy főnixtollas pálcára, igazából teljesen mindegy milyen, csak a benne lévő főnixmag kell majd a főzetbe.,tatuepe, gyömbérgyökér,holdkő, piócalé,macskagyökér, aszfodélosz. Nagyjából ennyire lesz szükség, persze egy méretes üst sem árt, amibe a testem belefér. Bár ez nem probléma ha nem találsz ilyet, a Baziteo úgyis megoldja. Ezeket kellene megszerezned.

Ahogy Bella a hűségét bizonygadta én belenéztem a fejébe, hogy tudjam tényleg így gondolja-e. Sikerült elkapjam a féltékenységét Piton íránt. Hát igen, ő valóban tehetségesebb és jobb varázsló, ért az oklumenciához, ahogy én is, és számos igen sötét praktikát ismer, és nem mindet tőlem tanulta. Viszont ezek eltörpülnek a jelenleg legfontosabb erény a hűség mellett,és azért Bella sem panaszkodhat, ha egy két rendkívül sötét varázslatot kell használni, hiszen ő a Cruciatus-átok "mestere". Nem is akartam szó nélkül hagyni a dolgot.
-Érzem Bella, a dühödet Piton iránt. Képes volt megtéveszteni engem, a legnagyobb varázslót. De vak voltam, túlságosan azt hittem, hogy Piton képes szemmel tartani és kordában tartani mind a fiút, mind pedig Dumbledore-t. Ez nem fog többet előfordulni. Ezentúl csak azok állhatnak az én oldalamon akik már bizonyították hűségüket számtalanszor. Te ezt már megtetted, így megbízok benned, majd az idő eldönti, hogy helyesen tettem-e-mondtam neki, majd meghallottam Bella szavait,hogy Potter helyett mást is lehetne használni. Eszembe is jutott egy jelenet Féregfarkkal kapcsolatban. Akkor a fiát akartam használni, és Féregfark volt olyan ostoba, hogy megkérdezze ugyanez, így dühös lettem. Ez már több volt már a soknál, legszívesebben tényleg megkínoztam volna ott helyben. De nem tettem, ehelyett úgy döntöttem elmagyarázom miért is használom őt majd a visszatérésemhez.
-Ejnye-ejnye Bella. Csak nem hiszed, hogy csak véletlenségből használom pont őt. Azért nem hittem volna, hogy ennyire ostobának nézel. De elmondom az okát neked. Ennek számos oka van, először is aranyvérű varázsló, és az ellenségem. Ez fontos az általam kitalált varázshoz. Másrészt a vére jól meglenne a Potter fiú vérével. Harmadrészt pedig maga a gyilkosság, amit nem fejeztem be 17 évvel ezelőtt, illetve a testben lévő lélekdarabom is csak gyilkossággal távolítható el. Minél komolyabb mágiát használok hozzá, a lélekdarab annál erősebb lesz, és ez fontos számomra Ez pedig Potter esetében adott lehet, és a fiút is sebezhetővé tenné. Hiszen alig kapta vissza a szüleit máris elveszítheti őket. Vagy netalán tudsz másik varázslót, aki megfelel a feltételeknek?Hasonlóan erős, ha nem erősebb, aranyvérű és az ellenségem? Ilyet nem egy könnyen találsz. Vagy netán védeni akarod a fiút!? -mondtam neki nevetve, és jelezve,hogy ne feszítse tovább a húrt.

A félelem hiánya meglepett egy kissé, de egyáltalán nem mutattam, hogy zavarna ez. Sőt ezután még jobban figyelni fogok Bellatrix-re, hiszen ez egyértelmű bizonyíték számomra, hogy ő a tökéletes halálfaló. Nem fél a fájdalomtól. Most már csak egyet kellene tudni, le tudja-e győzni az Imperius átkot. Ennek vizsgálatára azonban az idő nem alkalmas. Az elcsukló hang nem igazán hatott meg, de látszott rajta az őszinteség, legilimenciával is.
-Tehát itt vannak ők is. A kezdet helyszínén. De ezúttal nem leszek olyan bolond, hogy a saját házában öljem meg, amin valószínűleg hatalmas védőbűbájok lehetnek arrafelé, valamint a fiúval nem igazán lenne jó összefutni.Viszont van egy tervem. Először is be kellene jutnod a Potter házba. Kiábrándító átkot fogok használni, némi mágikus nyom eltüntetéssel. Hozz egy hajszálat tőle, hogy készíthessek egy zsupsz-kulcsot, ami csak James Potterre reagál. -persze ez a tervem utolsó előtti lépése. Előtte még sokféle anyagot be kell szerezned, a százfűlé-főzet az Abszol-úton megteszi.-mondtam neki továbbra is hideg hangon és folytattam.
-Meg fog fizetni mindenki azért amit tettek velünk. Le fognak borulni a lábad elé, azok akik az Aszkabanba zárattak, könyörögni fognak, hogy bocsáss meg nekik. De egy jó halálfaló ilyet nem tesz.A halál már áldás lesz számukra, olyat fogunk véghez vinni. A muglik a rabszolgáink lesznek, már ha egyáltalán megengedjük nekik, hogy létezzenek. A vérárulók mind ki lesznek pusztítva egy szálig. Egy darab sem marad belőlük, akárcsak a korcs gyermekeikből. És te ott leszel az egésznek az élén, persze továbbra is az én utasításaimat követve.- mondtam neki egy jövőbe nyúló tekintettel, amiről tudtam, hogy így lesz minden. A Potter család halálával már nem lesz senki aki megállíthatna. Egyetlen boszorkány vagy varázsló sem érné el azt a szintet ahol én állok. Kivétel Bella.Na igen ez egy nehéz kérdés. Bella egyelőre nem árulna semmi pénzért. De a tudása növelésével félő, hogy mégis megteszi.
-Egyvalamit még tudnom kell. Tudni akarom, hogy nem fogsz-e te is elárulni, mint az alávaló Lucius, vagy a semmirekellő véráruló Perselus. Mielőtt továbblépnénk ezt tudnom kell!

Bellatrix időben megérkezett a kastélyba, amit erre a célra szemeltem ki. Úgy döntöttem elmondok neki minden, hogy segíteni tudjon rajtam. Igen segíteni, mert arra szorultam. A testet teljes mértékben nem tudom uralni, hiszen az eredeti lélek ha visszavenni nem is tudná az irányítást, de megakadályozhatna abban, hogy ölni tudjak, ami nem igazán jó hír tekintve, hogy erről vagyok híres.
-Üdvözöllek Bellatrix. Látom te még mindig figyeled a jegyet, és hűséges maradtál hozzám. Ennek nagyon örülök. Olyan jutalomban lesz részed emiatt, amiről tényleg még a legjobb halálfalók sem álmodtak. -szólaltam meg fagyos hanggal elővezetve, hogy most olyasmiről lesz szó, ami nagyon fontos. Hogy teljes mértékben biztosítani tudjam, hogy a dolog kettőnk között marad, elővettem a pálcámat, és néhány mozdulatot téve vele komoly bűbájokkal kezdtem el védeni a kastélyt. A mugli-riasztó bűbájon át, a disaudión keresztül mindenre gondoltam, még a hoppanálást is megakadályoztam a kastély környékén. Olyan bűbájokat alkalmaztam, ami csak Roxfortban volt működésben.
-Elnézést de most olyan dolgokról lesz szó, amiről senki és semmi nem tudhat, így megtettem néhány óvintézkedést..- kezdtem el, majd folytattam
-Mint látod még élek, immáron másodjára győzött le egy gyermek, nincs mit szépíteni rajta. Csupán a szerencsének köszönhetem, hogy az átok, amely visszahullt rám, leszakított egy darabot a lelkemből és az gazdát keresett magának. Jelenleg az ő testében vagyok, nem pedig a sajátomban. A pálcám sem az enyém, így valamivel gyengébb vagyok mint a "halálom" előtt voltam, bár még mindig ugyanolyan erős vagyok mint Dumbledore az előző csatánk idején. Azonban a testben van egy másik lélek is, így ő megakadályozhat,hogy valami igazán kegyetlen dolgot vigyek véghez, ami méltő lenne a nevemhez. Így szükségem van a segítségedre. Tudom, hogy ilyet még nem kértem tőled, de úgy érzem te vagy az egyetlen akiben bízhatok. Tudnom kell, hogy hajlandó vagy-e így is segíteni nekem. Cserébe olyat tanulhatsz tőlem, amivel akár a hallhatatlanságot is elérheted. Másrészt azt is tudnod kell, hogy új halálfalók lesznek ezután, akiket nem ilyen könnyen "veszek" fel, te viszont a vezetőjük leszel.-benne vagy? -mondtam neki, majd amennyiben pozitív választ kapok folytattam is.
-Először is tudnom kell, hol van a régi pálcám, amit még Luciusnál használtam utoljára. Utána meg a testem maradványaira is szükség lesz, valamint egy erős varázslóra, akit feláldozhatunk. Úgy hiszem ez a hely jó lesz addig, míg vissza nem tértem teljesen. -mondtam neki és vártam a választ is rá.

Két hét telt el a bukásom óta, azóta sok mindenen mentem át. Először is szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy ismét majdnem halott vagyok, aztán azzal a ténnyel, hogy egy véletlen folytán sikerült valakibe beköltözzek, így életben maradtam. Ezúttal a szerencsének köszönhettem létezésemet, amit nem igazán tudtam elfogadni, de ez még mindig jobb, mint a másik lehetőség azaz a halál. Az illető elég gyenge lélekkel rendelkezett és ő sem volt olyan ártatlan mint azt gondolná róla az ember, így sokkal könyebben meg tudtam törni őt, így fokozatosan erősödni tudtam. Bár az ő pálcája nem volt olyan erős mint az enyém, amit használok, mégis sikerült néhány olyan bűbájt alkalmazzak, amivel átformálhattam a testét, hogy végre úgy nézhessek tükörbe, hogy önmagamat látom, nem pedig egy idegen arcot. Végül sikerült elérnem, hogy úgy nézzek ki mint az előző visszatérésem során. A bűbáj végrehajtása után, meg kellett alkossam a sötét jegyet ismét a bőrömön. Szerencsére a lelkem megőrzött minden olyan bűbájt, amit addig tanultam, így bár olyan erős akkor még nem voltam, az igézeteket nagyon is jól ismertem. Tudtam egyetlen módja a hatalmam visszaszerzésének az eredeti pálcám visszaszerzése lenne. Tudtam Potter ellen hatástalan, de azért mégis csak ez kötődik hozzám. Persze ez nem olyan egyszerű, pláne egyedül. Utoljára a Malfoy-kúriában használtam a pálcát, amikor elvettem Luciustól az övét, persze arról fogalmam sem volt, hogy most kinél lehet, de abban biztos voltam, hogy nem állíthatok be csak úgy házba, hogy kérem a pálcámat, különösen ilyen állapotban, amikor a bűbájaim nem olyan hatásosak a pálcám miatt. A Malfoy családból csak egy valakihez fordulhatok, most már egyértelmű Bellatrix Lestrange-hez, az egyik legjobb tanítványom és a leghűségesebb halálfaló is egyben. Először persze keresnem kellett egy jó helyet, ahol nem keresnének, és elég nagy mágiával van átjárva. Egyetlen ilyen helyet ismertem a házat, ahol minden elkezdődött, ahol először buktam el. A mágikus nyomok még most is ott vannak és a házat is erős bűbájokkal védik, ami pont kapóra jött nekem, így odahoppanáltam. Ahogy sétáltam az úton beugrottak az emlékek a 17 évvel ezelőtti eseményekről, és nemsokára éreztem, hogy átlépem a bűbájok határát, és így szabadon nyulhattam hozzá a sötét jegyhez, természetesen, most csak Bellát hívtam, nagyon kíváncsi voltam arra, hogy eljön-e. Ha így tenne, akkor részt vehetne a hosszú-távú terveimben is, ha nem Olivander ismét látogatást fog tenni nálam, hogy készítse el a pálcám pontos mását.

A ház messze a település erdejének belsejében terül el, talán már évezredek óta nem lakták, hiszen mindenki tudja, átokverte ház ez.